2015. április 19., vasárnap

Fanny, a kopogó kísértet esete

A Cock Lane néhány titkáról már írtam, de a félhomályos utca legrejtélyesebb történetéről még nem. Habár a történtek óta két és fél évszázad telt el, még ma is sokakat foglakoztat az ügy, újabb és újabb elméletek születnek. Az esetnek már kisebb könyvtárnyi irodalma van, legutóbb 2006-ban Paul Chambers írt róla könyvet Cock Lane Ghost: Murder, Sex and Haunting in Dr. Johnson's London címmel. Dr. Samuel Johnson neve nem véletlenül szerepel a címben: a híres kritikus, szótáríró, lapszerkesztő, aki feltétel nélkül hitt a természetfölötti lényekben, maga is bekapcsolódott az eset felderítésébe.
A mai Cock Lane 20 helyén állt az a ház, amelyben Richard Parsons, a közeli Saint Sepulchre templom jegyzője élt feleségével és két lányával. Parsons igen gyakran öntött fel a garatra, és emiatt állandóan anyagi gondjai voltak, de egyébként jámbor emberként ismerték. Idősebbik lánya, Elizabeth lesz majd az események egyik főszereplője.

Északon, Norwichban élt William Kent uzsorás, aki 1756-ban feleségül vette Elizabeth Lynes-t. A pár valóban szerette egymást, s ennek jeleként úgy tűnt, Kent is tisztességesebb üzletekbe kezd inkább: egy fogadót vett, majd egy postát. Elizabeth hamarosan terhes lett, s amikor közeledett a szülés ideje, húga, Frances, vagyis Fanny, hozzájuk költözött, hogy segítsen nővérének. Az alig várt, örömteli esemény azonban tragikusan végződött. Elizabeth a szülés közben meghalt, s az újszülött kisfiú is csak néhány órát élt. Fanny ott maradt Kent házában, s vezette a háztartást, s egyre közelebb került Kenthez. Egymásba szerettek, de a kánonjog szerint nem köthettek házasságot, mivel a gyerek élve született. 1759 nyarán Kent Londonba költözött, remélve, hogy a kemény munka majd enyhíti fájdalmát.
Fanny visszaköltözött szüleihez, de egyre boldogtalanabbnak érezte magát, s számos szerelmes levelet írt Kentnek. Végül ő is Londonba utazott. A pár férj és feleségként élt együtt titkolva a valóságot, s még végrendelkeztek is egymás javára. Fanny családja helytelenítette a kapcsolatukat, s felfedték az igazságot a háziúrnak. A párnak költöznie kellett. Ekkor találkoztak Richard Parsons-szal, aki épp azon gondolkodott, hogy kiadja egyik szobáját a háromból, hogy enyhítsen anyagi gondjain.
Kent és Fannyi októberben a Cock Lane-re költöztek, amíg a saját házuk elkészül. Parsons boldog volt, mert a bérlője nem csak előre kifizette a bérleti díjat, de még 12 guinea kölcsönt is adott neki potom száz százalékos kamatra. A két férfi hamarosan úgy összebarátkozott, hogy Kent még a titkát is megosztotta főbérlőjével.
A furcsa események akkor kezdődtek, amikor Kent üzleti ügyben úton volt, s Fanny szolgálója, Esther Carlisle, akit vörös haja miatt Carrots-nak neveztek, is távol volt. Fanny félt egyedül, s megkérte Parsons idősebb lányát, Elizabethet, aki akkor 10 éves lehetett, hogy aludjon az ő szobájában. Több éjszaka is kopogó hang ébresztette fel őket, ami a lambériából jött. Elizabeth megkérdezte anyját a zajról, s az azt mondta, hogy bizonyára a késő éjszakáig dolgozó szomszédos cipésztől szűrődött át. Vasárnap azonban a cipész nem dolgozott, s a kopogó hangot immár Parsons és a felesége is hallották.
A kopogás Kent visszatérte után is folytatódott, de nem csak a ház nyugalma tűnt el, hanem a jó viszony is Parsons és a bérlője között, mivel a főbérlő elmaradt a adóssága törlesztésével. Kent bírósághoz fordult. A részeges Parsons ekkor igen csúnyán cselekedett: fűnek-fának elmondta Kent titkát.
A fiatal pár januárban elköltözött az új házukba, a Clerkenwellben lévő Bartlett Courtba. Fanny ekkor már hat hónapos terhes volt, és súlyosan megbetegedett. Kent orvost fogadott, aki a bárányhimlőt egy igen virulens formáját diagnosztizálta. Parsons úgy érezte, hogy ez a betegség büntetés bűneikért, s a kopogás halott felesége szellemének műve volt.
A Cock Lane-en folytatódott a különös kopogás, kaparászás, sőt, egy ízben Parson és ivócimborája még a szellemet is látták.
Fanny eközben haldoklott. Életének utolsó ötven órájában ott volt szobájában felváltva az orvos és Stephen Aldrich lelkész. A beteg ebben az időszakban már csak a patikus által készített gyógyszert itta meg. 1760. február 2-án este Fanny meghalt. A St. John's templom kriptájában temették el egy felirat nélküli koporsóban.
Kent ismét a munkába menekült, hogy gyászát enyhítse, de közben Fanny testvérei beperelték a végrendelet miatt, amely alapján a testvérek csak egy kisebb összeget kaptak, a vagyon nagyobb része, mintegy 100 font, Kenté lett. Kent vagyona egyébként ennek sokszorosa volt. A per elhúzódott, de végül Kent nyert, aki a következő évben megházasodott, és brókerként kezdett dolgozni.
1762 januárjában aztán a London Ledger tudósításában beszámolt arról, hogy az egyik Cock Lane-i házban egy kísértet zavarja a lakók nyugalmát. Hamarosan a többi lap is felkapta a hírt, s szeánszokról számoltak be, amelyeken a szellem kopogásokkal (egy kopogás - igen, két kopogás - nem) azt közölte, hogy arzénnel megmérgezték. Értesülve az eseményekről, Kent is részt vett egy szellemidézésen. A szellem közölte, hogy ő Fanny, s Kentet megvádolta azzal, hogy megmérgezte. A végén Kent felkiáltott:
- Te egy hazug szellem vagy, te nem vagy az én Fannym kísértete. Ő sosem mondott volna ilyesmit.
Az eset lázba hozta egész Londont. A vizsgálatba bekapcsolódott a yorki herceg, Horace Walpole, Samuel Johnson, Lord Hertford, orvosok és lelkészek. Különféle teszteket rendeztek, s úgy találták, a szellem csak akkor jelenik meg, ha Parsons lánya, Elizabeth jelen van. Figyelni kezdték a kislányt, s egyszer észrevették, hogy egy kis fadarabot rejt el: ezt használta a zajkeltéshez.

A Parsons házaspárt és a nekik segédkező John Moore lelkészt perbe fogták. Azzal vádolták őket, hogy Kentet bitófára akarták juttatni, hogy Parsons megszabaduljon adósságától. A júliusban tartott 12 órás tárgyaláson bűnösnek találták őket. A lelkészt súlyos bírság megfizetésére ítélték, Parsons két év börtönt kapott, felesége egyet. A kislányukat nem fogták perbe..
Amikor Parsons kiszabadult, folyton ártatlanságát hangoztatta.
Körülbelül 70 évvel később J.W. Archer látogatott el a St. John's templom kriptájába, hogy illusztrációkat készítsen egy könyvhöz. Egy felirat nélküli koporsót mutattak neki, mondván, hogy az a Cock Lane-i kísérteté, Fannyé. Archer kíváncsiságból felnyittatta a koporsót. A koporsóban egy szép arcú fiatal nő feküdt, az orra kékesen elszíneződött, nem látszott nyoma a bomlásnak. Amennyire meg tudta állapítani, nyoma sem volt bárányhimlőnek. A kiválóan konzerválódott bőr, s különösen az orr elszíneződése azonban egy mai helyszínelőt minden bizonnyal arra késztetne, hogy elvégezzen egy vizsgálatot arzénmérgezésre...




4 megjegyzés:

  1. Ezt nem ertem: nem vehette el az elhunyt felesege hugat, mert a gyerekuk elve szuletett? De aztan meghalt, nem? Mifele szabaly volt ez?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkoriban még csak az egyház eskethetett, és a kánonjog, vagyis az egyházjog szerint nem lehetett házasságot kötni az elhunyt házastárs testvérével, ha volt élve született gyerekük. Házasságkötés nélkül együtt élni ugyancsak tilos volt.

      Törlés
    2. Igen, igen, ezt ertettem, meg hogy az egyhaz, stb.
      Csak azt nem ertem, mi volt ennek az oka? Miert szuletett ez a szabaly a katolikus (gondolom, katolikus, vagy anglikan?) egyhaz reszerol?
      Mit befolyasolt ez? Lehetett volna valami oroklesi oka, de ha a gyerek nem el, akkor mi?
      Jo, ne akarjam megerteni az egyhazat, igaz? :)

      Törlés
    3. Itt az anglikán egyházról van szó. A törvényeknek nem csak anyagi, hanem erkölcsi okai is vannak. Itt, azt hiszem, erről van szó.

      Törlés