A Cock Lane titkai

Az utcáknak sokszor nem csak múltjuk, de történetük is van, a Cock Lane-nek Smithfield Market-nél még sötét titkai is vannak.

Végigsétálva rajta nem látunk semmi különöset: néhány irodaház, néhány lakótömb, hátsó kijáratok. Semmi egyéb. Legfeljebb az tűnik fel, hogy ebben a keskeny utcában ritkán vendégeskedik a napsugár, és akkor sem időzik sokáig. Hét évszázaddal ezelőtt egészen más kép fogadott volna.

Az utca ugyanilyen keskeny, de két oldalán fából épült házak sorakoznak. Reggeltől estig emberek, szekerek sokasága fordul meg itt, akiket hol az ablakokon át kiöntött éjjeliedények penetráns bűze, hol a pecsenyesütők steakjeinek hívogató illata csap meg. Az utca csak egy-egy kiadós eső után tisztul meg rövid időre, amikor a víz a lejtős úttesten végigfolyva lemossa a szennyet, ami végül a River Fleetben köt ki. Az állandó jövés-menést a piac közelsége okozza: Smithfielden évszázadok óta tartanak állatvásárokat, de most már mészárszékek is vannak, és szinte egész London itt vásárol friss húst. Az utca keleti végén pedig ott a Saint Bartholomew kórház. Olykor még a szokásosnál is nagyobb a tömeg: Smithfielden tartja a király a lovagi tornákat és a tágas térség kivégzőhely is.

A Cock Lane-nek azonban van más vonzereje is a férfiak számára: Londonban, ekkoriban ez az egyetlen hely, ahol legálisan működnek a bordélyok. A jó üzletet kötő kereskedők, a város polgárai gyakori vendégei a prostituáltaknak, akik egzotikusan hangzó neveket viselnek (Petronella, Clarice, Julia), mivel keresettebbek, ha külföldinek hiszik őket. A bordélyokat hetente ellenőrzik, hogy megóvják a kliensek egészségét. Ha egy vendég itt kapja el a vérbajt, az intézmény súlyos büntetést fizethet.

Bizonyára sokan elátkozták a Soho elődjét, és nem bánták volna, ha a pokol tüzében hamvad el az utca, de azt még az 1666-os tűzvész is megkímélte. Az utca keleti végén, az egykori The Fortune of War pub helyén álló épület falán, a Pye Cornernél ma emléktábla és a Golden Boy jelzi a tűz kiterjedésének határát. 

Maga az egykori pub azonban másról is hírnevet szerzett: 1761-ben az épület bérlőjét, Thomas Andrews-t halálra ítélték szodómiáért, de III. György megkegyelmezett neki. A korabeli újságok hasábjain ekkor folyt az első nyilvános vita Angliában a homoszexualitásról.

A hullarablók egyik törzshelye is ez a pub volt, bizonyára a Saint Bartholomew kórház közelsége miatt, és azért is, mert a Temzéből kihalászott hullákat ide hozták, és padokon helyezték el őket, amíg a kórház valamelyik orvosa át nem jött, hogy ajánlatot tegyen az árra. A hullarablókat body snatcher-nek vagy (talán ironikusan) resurrectionist-nak nevezték.

A 18. században megszaporodtak az orvosi iskolák, sőt a magán anatómia iskolák, ahol a boncolásokhoz szükség volt holttestekre. Akkoriban még több száz embert végeztek ki évente, ez kielégítette az iskolák igényét. A 19. században viszont a kivégzések száma évi mintegy 55-re csökkent, és hirtelen kifizetődő üzletté vált a hullarablás, hiszen az orvosok jó pénzt fizettek egy-egy holttestért, ráadásul nem minősült súlyos bűncselekménynek, rendszerint csak bírságot róttak ki. Annyira gyakorivá vált a holttestek ellopása, hogy a temetőket éjjel őrizni kellett. Megesett, hogy még a temetés előtt, az otthonában lévő holttestet is ellopták. Ez egészen addig folyt, amíg néhány bűnöző már nem bajlódott ilyesmivel: meggyilkoltak embereket, és a hullákat eladták az orvosoknak.

Az egész üzletnek az 1832-ben hozott Anatomy Act vetett véget, ami lényegesen több lehetőséget biztosított az orvosi iskolák részére, hogy elegendő boncolást tudjanak végezni.

A pubot 1910-ben lebontották, de az árnyékát még mindig látni lehet...