2015. június 24., szerda

Tüntetés 

Szombaton a City-be indultam. A legjobb hely a sétára. Mindig történik valami, mindig van látnivaló. Bethnal Green-től busszal mentem tovább. Liverpool Street Station előtt a sofőr közölte, hogy a buszt elterelték (on diversion). Az állomásnál rögtön ki is derült, miért. Transzparenseket cipelő emberek sokasága jött kifelé az állomásról, és aztán a Bank of England felé vették az irányt. A transzparenseken lévő szövegekből kiderült, hogy a kormány megszorító intézkedései ellen akarnak tiltakozni. A busz a London Wall-on kikerülte a lezárt területet, és St. Paul's-nál tért vissza az útvonalára. Elmentem Holborn Circus-ig és onnan sétáltam vissza a székesegyházhoz. Ott viszont kordonok voltak. Mögöttük egy zenekar játszott, a lépcsőn pedig épp kettős sorfalba állítottak be fiatalokat. Egy rendőrnőtől megkérdeztem, miféle esemény várható. Ő azt mondta, hogy a Szent Iván-napot ünneplik, és kétezer vendéget várnak az eseményre. A sorfal bizonyára a vendégek fogadására sorakozott fel.
Egy kis idő után úgy döntöttem, hogy inkább a tüntetést nézem meg. Elsétáltam a Cannon Street és a New Change sarkánál lévő kerthez, ahol le akartam ülni egy kicsit az alacsony falra. A fal tetején egy Samsung Galaxy hevert. A mobillal a kezemben vártam egy ideig, hátha feltűnik a tulajdonosa, de nem jött senki. Zsebre tettem, gondoltam, a  gazdája talán majd felhívja, aztán végigmentem a Watling Streeten a Queen Victoria Street-ig. A legjobb hely a nézelődésre. Akkor indult el a tüntetők menete.

Volt néhány igazán dühös szöveg ("Fuck the fucking fuckers" - például), hangulatot mégis inkább karneválinak mondanám. Az emberek vidáman beszélgettek, nem messze tőlem krisnások szórakoztatták a tüntetőket, volt rezesbanda, dobosok verték az ütemet, ének, tánc.
A megszorítások ellen tiltakoztak, de sok egyéb téma is feltűnt a táblákon.  Egy női ruhába öltözött fiatalember igen egyszerűen oldotta meg a dolgot, tábláján ennyi állt: "No, no, no". Az Arsenal szurkolói Palesztína szabadságát követelték, néhány thaiföldi a thai kormány távozását, egy transzparensen az állt, hogy a marijuana gyógyszer, de tiltakoztak a palagáz kitermelés ellen is. Volt Che Guevara zászló, majd feltűntek az ifjú kommunisták és az idősebb kommunisták is. Ők azt hirdették, hogy a szocializmus az egyetlen alternatíva.

Egy igen jókedvű fiatalember ezt közölte a világgal: "Nem részeg vagyok. Dühös vagyok (és részeg)".

Döbbenten olvastam egy termetes hölgy pólóján: "Gyógyszert, ne ölelést". Szerintem mindenki egyetértett vele.
A tömeget mindössze két rendőrnő kísérte. Látszott rajtuk, hogy nagyon unják az egészet. A menetet az USA-val kötendő szabadkereskedelmi egyezmény ellen tiltakozók zárták. Kicsit lemaradva néhány motoros rendőr következett, mögöttük elkésett emberek siettek a menet után. Aztán már csak a szemét látszott az utcán és az úttesten.
Nézelődés közben teljesen megfeledkeztem a mobilról. Úgy döntöttem, hogy azzal majd másnap foglalkozom.



2015. június 22., hétfő

Baleset 

Ma reggel 9 óra tájban értem a Bank of England-hez, a Princes Street és a Gresham Street találkozásánál. Szirénázást hallottam, és már ott is volt két rendőrautó. Az egyikük megállt a Princes Street végén, és lezárta a bal oldali sávot, a másik az utca túlsó végén állta el a másik sávot. Nem tudtam mire vélni a dolgot, s egy kis idő múlva elmentem a Threadneedle Street-hez, ahol a lejárók vannak a metróállomáshoz. A kereszteződés egy része körbe volt kordonozva, egy Scanián kívül ott állt egy tűzoltó autó, három mentőautó, de volt ott rendőrautó, motoros rendőr, kerékpáros rendőr is. A teherautó mellett a tűzoltók egy kék ponyvát tartottak, ami mögött a mentősök dolgoztak. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy egy kerékpáros szenvedett balesetet, s hogy a mentősök egyre hosszabb ideig dolgoztak, egyértelművé lett, hogy nagyon súlyos sérülésről lehet szó.

Hamarosan megérkezett még egy rendőrkocsi. Két rendőr szállt ki belőle, akik utasításokat osztogattak a kollégáiknak. Aztán két-három rendőr járt körbe szemtanúkat keresve. "Any witnesses?" - kérdezgették. Találtak is néhányat. Volt, aki el is mondta, mit látott, és volt, akinek csak az adatait vették fel, s az illető mehetett dolgozni. Közben a háttérben, a sofőrt kérdezte ki egy rendőr.
Ez a kereszteződés hétköznapokon rendkívül forgalmas, hiszen hat út fut itt össze. Nagyon gyakran járok erre, de eddig még nem láttam itt balesetet.
Abban a reményben, hogy a mentősök sikerrel járnak, elindultam Bishopsgate felé. A Threadneedle Street-en tizenkét busz állt egymás után, ennyi akadt el az útlezárásnál.

Délután az Evening Standard címlapján megláttam: Woman cyclist killed by lorry in City. Az írásból kiderül, hogy egy 26 éves nő olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, amikor a teherautó alá került, hogy a mentősök hiába küzdöttek érte negyven percen keresztül, a helyszínen meghalt. Ö volt a nyolcadik kerékpáros, aki ebben az évben halálos balesetet szenvedett. Egy kivételével mindegyikük teherautóval ütközött.
Itthon aztán a lap online változatára is rákerestem, hogy megnézzem, tudják-e már, ki az áldozat. Még nem közölnek nevet. Az egyik képen viszont meglepve fedeztem fel magamat. A lap a Twitterről vette le. Mások is fényképeztek.