A rendőrségen

A tüntetést követő napon úgy döntöttem, hogy a talált mobilt leadom a rendőrségen. Mivel a City-ben találtam, a City Police három rendőrőrse közül a Liverpool Street Station-nal szemben lévőt választottam, mivel az esett útba. Úgy gondoltam, legalább megnézek belülről is egy police station-t, ott még sosem voltam. Rendőrökkel gyakran lehet találkozni az utcán, hiszen sok a gyalogos járőr. Nagyon barátságosak, ha elhalad mellettük az ember, gyakran még köszönnek is kezüket a sapkájukhoz vagy sisakjukhoz emelve. A lovas rendőrök megállnak, hogy a turisták, kisgyermekes szülők lefényképezhessék magukat velük, szívesen adnak felvilágosítást bármiről. Ez persze nem jelenti azt, hogy egyébként ne végezzék a dolgukat kiválóan. Egyszer Stratfordban, az autóbuszállomáson egy buszról leszállt egy rendőr egy férfival. Két ott várakozó rendőr csatlakozott hozzájuk, és elindultak a járőrkocsijuk felé. A férfi úgy gondolta, hogy elfut. Talán három lépést sikerült megtennie, és már földre is vitték. Nem volt semmi kiabálás, verés, fölösleges erőszak, egyszerűen csak lefogták és megbilincselték, aztán úgy kísérték az autóhoz. Egy másik alkalommal Walthamstow-ban mentem a piac felől a buszállomásra, amikor három 10-11 éves forma gyerek rohant el mellettem, utánuk egy rendőr és egy biztonsági őr futott. Kisvártatva jöttek vissza az egyik gyereket kísérve. Gondolom, valamit elloptak a kölykök.

Tolvaj a pácban
Két hónapja egy bolti tolvajt üldöztek a rendőrök, aki a Royal Echange-ben lévő bevásárlóközpontból az ablakon át próbált elmenekülni. Kitörte az ablakot, majd kiugrott a második emeletről. Balszerencséjére a lába beleakadt az ablakkeretbe, és a hátára esett. Súlyos koponyasérüléssel szállították kórházba.

Mielőtt a rendőrségre mentem, tettem egy sétát a Bank of England környékén, aztán a Royal Exchange mögött le akartam ülni egy padra, és elszívni egy cigit. Ahogy közeledtem a padhoz, elképedtem. Egy Apple iPhone hevert az ülőkén. A kijelzőre rászáradt esőcseppekből ítélve már jó ideje ott lehetett. Így aztán két mobillal mentem a rendőrségre.

A Bishopsgate-en lévő őrs meglehetősen komor kinézetű épület, azért mégis felmentem az üvegajtóhoz vezető lépcsőn, és beléptem. Belül is komor, de a bejárattal szemben ott volt a filmekből jól ismert pult, mögötte a szolgálatos rendőr állt, egy harminc körüli férfi. A pult melletti tartókon szórólapok, tájékoztató anyagok sokasága, a rendőr mögött egy ajtón át be lehetett látni egy szobába, ahol rendőrök akik telefonáltak, járkáltak, tették a dolgukat.

A fiatal rendőr egy kicsit meglepődött, amikor mondtam neki, hogy két mobilt is hoztam. Először megpróbált találni valamit a mobilokon, amivel azonosítani lehetne a tulajdonost, de semmit nem talált, aztán fölvette a jegyzőkönyvet, természetesen számítógépen. Miután bepötyögte a nevemet, megjegyezte, hogy nem szerepelek a nyilvántartásukban. Nem is örülnék neki, mondtam. Aztán következett a lakcím, születési dátum, telefonszám, e-mal cím, a telefonok megtalálásának helye, ideje. Minden információ után egy "tadam" felkiáltással ütötte meg az Entert. Közben megkérdezte, láttam-e a tüntetést, és megjegyezte, hogy ő szerencsés volt, mert előző nap nem dolgozott, csak aznap reggel lépett szolgálatba. Aztán műanyag tasakokat vett elő, és elhelyezte bennük a telefonokat, melléjük téve a kinyomtatott jegyzőkönyvet. Gondosan ellenőrzött még egyszer minden, mielőtt lezárta a zacskókat újabb "tadam" kiáltásokkal. Ezzel meg is voltunk, megköszönte a fáradozásomat, barátságosan kezet nyújtott, én még egyszer körülnéztem, aztán távoztam.

Kifelé menet egyre csak az járt a fejemben: Te jó ég! Mostantól benne vagyok a brit rendőrség adatbázisában! Kellett ez nekem?