2015. május 17., vasárnap

Szerelmey - 160 éve

Vauxhall-ban, a Kennington Lane végén egy igazán magyar név tűnik fel egy cég bejáratánál: Szerelmey. Alatta: Specialists in stonework and restoration since 1855. A kőmunkákra specializálódott cég alapítója egy magyar ember, Szerelmey Miklós volt, s a cég ma is ezt a nevet használja.

Szerelmey Miklós Győrben született 1803-ban. A bécsi császári és királyi mérnökakadémián tanult, majd mérnökkari tisztként szolgált az osztrák hadseregben. 1829-ben a kormány megbízásából Rómában tanulmányozta a várfalak szigetelésének módozatait. 1830-ban a párizsi forradalom résztvevője volt, majd a belga függetlenségért harcolt Brüsszelben. Ezt követően bejárta a világot. Megfordult Németországban, Skandináviában, Amerikában és Egyiptomban is, ahol felfigyelt arra, milyen jó állapotban maradtak meg az ősi kőépületek. Kifejlesztett egy konzerválószert (Silicat Zopissa), amely megóvja a kőzetet az időjárás mállasztó hatásával szemben. 1845-ben Pestre költözött és kőnyomdát nyitott, litográfus lett. Kőnyomatain a magyar tájakat és a történelem nagyjait örökítette meg. Az 1848-as forradalom után ő alapította meg az első magyar élclapot (vicclapot), s honosította meg hazánkban a karikatúrát. A lap szeptemberben megszűnt, mert munkatársai fegyvert fogtak a magyar szabadságért. Szerelmey is beállt a Nemzetőrségbe, majd Klapka György alatt szolgált Komáromban alezredesként. A szabadságharc bukása után Németországba távozott, majd 1852-ben Londonban telepedett le.
1855-ben a brit kormány megvizsgáltatta a parlament épületének falát, ami erősen mállott. Szerelmey ekkor megalapította cégét, s előállt javaslatával az épület falainak konzerválására. Magyarországon él az a legenda, hogy ő és a konzerválószere mentette meg a brit parlament épületét, de nem így történt. Habár a parlament építésze, Sir Charles Barry támogatta a tervet, a kormányváltás után másra bízták a munkát. 120 évvel később azonban, 1978-ban az épület egész Temzére néző homlokzatát a Szerelmey újította fel.
Ha a parlamentet nem is, de a Szent Pál székesegyházat és a Bank of England épületének külső falait a cég konzerválhatta. Részt vettek az 1862-es londoni világkiállításon is.
Szerelmey 1874-ben visszavonult és hazatért Magyarországra. 1875-ben hunyt el. Az általa alapított cég még ma is létezik, dolgozik nem csak Londonban, de szerte Angliában. Szerelmey konzerválószerét és eljárását több mint száz éven keresztül alkalmazták.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése